Emléktáblát avattak Vértes Attila tiszteletére

2017. április 30-án felavatták a néhai Vértes Attila akadémikus domborművét Türjén, egykori általános iskolája falán.

. Az emlékállítást a helyi önkormányzat kezdeményezte, és a Türjei Önkormányzat mellett az Szent László Általános Iskola valamint a Vértes család összefogásával valósult meg. Az avatáson Vértes Attila életművét méltatta Nagy Ferenc László polgármester, Pacsi Krisztián iskolaigazgató és Vértes Piroska, Vértes Attila húga. A család felkérésére alapján az MTA Kémia Osztály nevében (Joó Ferenc osztályelnök megbízásából) és a Radiokémiai Tudományos Bizottság valamint egyetemi kollégák nevében Dr. Homonnay Zoltán méltatta Vértes Attila szakmai életútját és emberi nagyságát. Szakmai és személyes emlékeket elevenített fel Dr. Kuzmann Ernő, Vértes Attila pályatársa, barátja.
A domborművet, amely Menyhárt Tibor alkotása Vértes Piroska, valamint Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, irgalmasrendi szerzetes leplezte le. Az avatást megelőzően Kozma atya istentiszteletet tartott Vértes Attila emlékére.