A KÉMIAI INTÉZET LÁTOGATÁSA
Előzetes időpont egyeztetés mellett szívesen fogadunk diák csoportokat az Intézetben. A látogatás programja érdeklődés szerint változtatható, programkínálatunkat alább pontokba szedtük. A kísérleti bemutató tematikája előzetesen egyeztethető. Érdeklődés esetén vállaljuk kísérletező óra megtartását az Intézet épületében, előre megbeszélt témakörhöz kapcsolódóan.
Csütörtökre vagy péntekre tervezett látogatás esetén javasoljuk a program összehangolását a délutáni Alkimia ma illetve Észbontó/Észbontogató előadással.
Programkínálat:
  • A kémia és fizika épület megtekintése, kutató laboratóriumok látogatása.
  • Tájékoztató az ELTE Kémiai Intézetében folyó képzésekről.
  • Bemutató kémiai kísérletek: érdekes, elgondolkodtató jelenségek.
  • Laboratóriumi gyakorlat a kvalitatív analitika témakörében (csak májusban, a tavaszi félév végén).
  • Látogatás az ELTE ásványtárában.
Jelentkezni lehet elektronikus levélben
LÁTOGATÓINK
2013. május 8.
Trefort Ágoston Gyakorlóiskola
házigazdák: Tóth Gergely, Császár Attila, Gonda Zsombor, Szabados Ágnes
2012. november 21.
bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanulói
házigazdák: Kochis Andrea, Kolos Zsuzsanna
2012. október 18.
Móricz Zsigmond Gimnázium
házigazdák: Szalay Luca, Kiss Éva, Tarczay György, Tóth Gergely
2012. április 10.
Virányos Általános Iskola
házigazdák: Szalay Luca, Rózsahegyi Márta, Wajand Judit
2012. március 29.
Pestlőrinci általános iskolai tanárok továbbképzése
házigazda: Szalay Luca
2012. március 27.
Eötvös József Gimnázium
házigazdák: Szalay Luca, Kramarics Áron, Tóth Gergely
2011. december 8.
Virányos Általános Iskola
házigazda: Rózsahegyi Márta
2011. május 12.
Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola
Újpesti Két Tannyelvű Műszaki Szakközépiskola
házigazda: Rózsahegyi Márta
2011. április 8.
házigazdák: Kramarics Áron, Pasinszki Tibor, Pénzes Csanád Botond, Szabados Ágnes
2011. március 3.
házigazdák: Szalay Luca, Miklós Dóra, Molnár Henrietta és Takács Viktória
2010. november 17.
Gyakorlatorientált kémiaóra
előadó: Rózsahegyi Márta
2010. április 21.
Nagy László Gimnázium
házigazdák: Szalay Luca, Tóth Gergely, Turányi Tamás, Riedel Miklós
2010. április 20.
Nagy László Gimnázium
házigazdák: Szalay Luca, Tóth Gergely, Turányi Tamás, Róka András
2010. március 19.
Vas-megyei gimnáziumok tehetségfejlesztő kémiaszakköre
házigazdák: Rózsahegyi Márta, Tóth Gergely, Majer Zsuzsa, Riedel Miklós és Wajand Judit
2009. december 11.
budapesti Eötvös József Gimnázium
házigazdák: Szalay Luca és Tóth Gergely
2009. november 5.
nagykárolyi elméleti líceum
házigazdák: Rácz Krisztina, Szabados Ágnes, Szalay Roland, Vesztergom Soma
2009. július 2.
"Aki kiváncsi kémikus" — nyári kémiai kutató tábor
házigazdák: Magyarfalvi Gábor, Rohonczy János, Somogyi Éva, Szabados Ágnes, Varga Renáta, Vass Gábor
2009. március 27.
tatai Eötvös József Gimnázium
házigazdák: Tarczay György, Magyarfalvi Gábor, Mika László, Pasinszki Tibor, Rohonczy János, Szabados Ágnes, Szepes László
2009. március 9.
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
házigazdák: Rózsahegyi Márta, Wajand Judit
2008. november 19.
Károlyi István Gimnázium
házigazdák: Rózsahegyi Márta, Wajand Judit, Miskolciné Munkácsi Ágnes
2008. június 5.
kecskeméti Bolyai János Gimnázium
házigazda: Rózsahegyi Márta
2008. május 16.
Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
házigazda: Szalay Roland
2008. március 6.
balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium
házigazda: Szakács László
2008. február 15.
budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium és Szinyei Merse Pál Gimnázium
házigazdák: Rózsahegyi Márta, Szalay Luca, Tóth Gergely
2008. január 23.
újpesti Könyves Kálmán Gimnázium
házigazdák: Rózsahegyi Márta, Wajand Judit, Szalay Luca