1974-90 az ELTE Műszerbizottsága elnöke, és az MKM Műszerbizottsága
tagja,
1983-84 a Kémiai Tanszékcsoport vezetője,
1989-93 az MTA-ELTE OTKA-Műszerközpont Igazgatóságának tagja,
1990-94 Miniszterelnökség Tudománypolitikai Bizottsága
tagjaként
feladata a hazai egyetemek műszerezettségének fejlesztése,
1998- Horvát Köztársaság Tudományos és Technologiai Minisztérium
tanácsadója
1999-2004 Esélyt a Tanulásra Közalapítvány (a felsőfokú képzésben
résztvevő
hallgatók szociális támogatását célzó kiemelten közhasznú alapítvány)
Kuratóriumának
elnöke.
1993-97 az ELTE TTK Kémia Doktori Program alapító vezetője,
1993-tól
2000-ig a Molekulák szerkezet-kutatása és modellezése B-Program
vezetője.
Egyetemi előadások (1954-99): üvegelektród elmélete és alkalmazása
szelektív
szenzorként, szervetlen kémia, fémorganikus kémia, szerkezeti kémia
tárgyköréből, részben társelőadókkal. 1994-től a szerkezeti szervetlen
kémia
és a napjainkban rohamosan fejlődő clusterkémia tárgykörében speciális
előadások a graduális képzés keretében.
1993-2000 között a Kémia Doktori program keretében, és
2000/2001-es
tanévtől az ELTE TTK Kémia Doktori Iskola keretében szervetlen kémiai,
szerkezeti kémiai, és clusterkémiai előadások haladók számára, a
legújabb
szakirodalom doktoranduszokkal történő közös feldolgozásával.
Feladata
- a rohamosan szélesedő interdiszciplináris kutatások
korában
- az újabb trendek publikálása a folyóirat/könyvsorozat
szerkesztése
keretében.
Oktatás más felsőoktatási intézményben
BME Mérnöktovábbképző Intézet - 1970-es évek
BME doktori képzésben részvétel, és a Doktori Iskolák
együttműködése
- 1993-1997
BME francianyelvű vegyészmérnök-képzésében a Filier Francophone
tagozaton előadás tartása szervetlen kémiából - 1995-97.
Több mint 25 gimnáziumi-, egyetemi tankönyv és monográfia,
mintegy
120 tudományos publikáció szerzője-társszerzője.
Az 1964-ben indított Kémiai Közlemények - az MTA Kémiai
Tudományok
Osztálya folyóiratának - felelős szerkesztője, az Osztály támogatásával
1970-től megjelenő monográfia-sorozat, A Kémia Újabb Eredményei,
felelős szerkesztője (1970-2005 között megjelent 100 kötet az Akadémiai
Kiadó, ill. jogutódja az Akadémiai Kiadó Rt. kiadásában).
Iskolateremtés
Az ELTE felterjesztésére a 2000. évi Magyar Kúltura Napja alkalmából az
oktatási miniszter a magyar felsőoktatás terőletén kifejtett
iskolateremtő
munkájáért Szent-Györgyi Albert dijat adományozott.
Számos tanitványa egyetemi kariert futott be, közöttük: Szepes László
tszv.
egy.tanár, Knausz Dezső, Torkos Kornél, Rohonczy János egy.docensek,
újabban
doktori témavezetóje volt Mörtl Mária és Szalay Roland adjunktusoknak.